Elemzések

Elemzéseink során egyrészt arra törekszünk, hogy tükröt tartsunk a vállalatoknak: pontos, részletes és átfogó képet nyújtunk az aktuális helyzetről, úgy, hogy a legsürgetőbb akciókat, beavatkozásokat is azonosítjuk.

Másik célunk, hogy a felmérésben való részvétellel olyan iparági és országos szintű összehasonlításhoz jussanak a vállalatok, amely lényegi segítséget nyújthat humán stratégiai döntések meghozatalához.

Országriport

A felmérésben résztvevő vállalatok, melyek maradéktalanul teljesítik adatszolgáltatási kötelezettségüket (mindhárom kérdőívet kitöltik) térítésmentesen kézhez kapják az Országriportot. Az Országriport egy átfogó elemzés a Magyarországon megfigyelhető trendekről. A hazai tapasztalatok mellett az Európában megfigyelhető jellegzetességekről is beszámolunk.

Az elemzés segítségével:

1. Tükröt tartunk a résztvevő cégeknek a magyar munkavállalók elégedettségéről, véleményéről.

• Megtudhatjuk, hogyan gondolkodnak ma a munkatársak vállalatukról, mennyire elégedettek jelenlegi munkahelyükkel, kötődnek-e munkahelyükhöz;
• Azonosítjuk azokat a tényezőket, melyek legnagyobb hatással vannak a dolgozók elégedettségére illetve a céghez való kötődésére;
• Választ adunk arra, hogy az elmúlt évhez képest miben változott leginkább a munkatársak véleménye;
• Bemutatunk tipikus magyar munkavállalói profilokat, azaz az elégedettségükben/gondolkodásukban hasonló munkavállalókat rendezzük homogén csoportokba, így pontosabban megismerhetjük a magyar munkavállalók igényeit;
• Meghatározzuk azokat a tényezőket, amelyek megkülönböztetik a Legjobb Munkahelyeket az átlagos cégektől.

2. Vizsgáljuk az üzleti és HR stratégia tudatos alakítását, illetve a két stratégia összhangját.

• Elemzésünkben egyrészt olyan kérdésekre keresünk választ, hogy a felsővezetők megítélése szerint milyen üzleti kihívások állnak a vállalatok előtt, ezzel összefüggésben milyen humán területek kerülnek a középpontba, s egyáltalán mennyire fontosak az emberekkel kapcsolatos témák jelenleg a vállalatok életében;
• A HR munkatársak által kitöltött kérdőívek alapján másrészt azt vizsgáljuk, hogy milyen a HR stratégiai illeszkedése, mennyire támogatja az üzleti célok megvalósulását;
• Kiemelt HR alrendszereket részletesen elemzünk (pl. tehetségmenedzsment, kommunikáció).

View the Latest 
Results of the Best Employers Study


Global Best Employer Study


Study Results 2008